Te voltál a tét – és te nyertél!
(Olvasási idő: 6-7 perc)
Nehéz helyzetbe kerültem az előző szezon végén. Bár statisztikailag és szakmailag is eredményes első évet zártam a Gironával az ACB-ben, a karrierem során először mégis műtéten kellett átesnem.
Egy régóta fennálló vállproblémát kellett orvosolni, amelynek rehabilitációja bizonytalan ideig tartott, ez pedig a pályafutásom következő lépését is kérdésessé tette.
Nem álltak sorban a csapatok, hogy leigazoljanak, ahogy azt korábban reméltem. Végül augusztus elején jelentkezett a másodosztályú San Pablo Burgos egy 1+1 éves szerződésajánlattal. A cél az ACB-be való feljutás, és ha ez sikerül, a második év automatikusan érvénybe lép.
Alaposan mérlegelnem kellett a lehetőségeimet. A Burgos jó esélyt kínálhat a továbblépésre, ugyanakkor, ha a szezon nem alakul kedvezően, könnyen visszalépést is jelenthet. Egyszerűen fogalmazva: ha megnyerjük a bajnokságot, és feljutunk, akkor ez egy nagyszerű döntés lehet — ha viszont nem, akkor jelentős hátralépést is jelenthet a karrieremben.
A nyáron rengeteget kellett dolgoznom a vállamon. Minden reggel órákat töltöttem a gyógytornászommal, hogy minél előbb rendbe hozzam. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy a következő szezon nem olyan lesz, amilyenre eredetileg számítottam.
De bárhogyan is alakul, egy dolgot biztosan tudok: az egyetlen módja annak, hogy visszarázódjak a nyeregbe, az, ha teljes erőbedobással csinálom – mentőmellények és B-tervek nélkül.
Amikor Burgosba értem, így is tettem. Tudtam jól, hogy nincs más opció, mint a bajnoki cím. Mindent megtettem, hogy kerüljem a külső hangokat, legyen szó a saját kritikusaimról, a csapatunk kritikusairól, vagy a többi csapat játékosairól.
Idén a bajnokság hat csapata úgy építette a keretét, hogy a bajnoki címet tűzte ki célul, egy amúgy is megakompetitív bajnokságban. Tisztában voltunk vele, hogy nem lesz gyerekjáték a szezon.
Szerencsére mellettem volt tizenegy csapattársam, akik hasonló koncentrációval és mentalitással vágtak neki a szezonnak. Szerintem ez volt a csapatunk sikerének a kulcsa.
A 32–2-es mérleggel zárni egy szezont példátlan teljesítmény a Primera FEB történetében. A szezon során gyakorlatilag a valaha volt legerősebb csapattá nőttük ki magunkat.
Kívülről talán úgy tűnhet, hogy könnyedén, hátradőlve meneteltünk végig a bajnokságon, de ez egyáltalán nem fedi a valóságot. Néhány kivételtől eltekintve szinte minden mérkőzés kiélezett csatát hozott, és minden egyes edzésen százszázalékosan oda kellett tennünk magunkat. Csak így tudtunk napról napra fejlődni, és hétről hétre a maximumot nyújtani a pályán.
Minden szempontot figyelembe véve egy rendkívül emlékezetes szezonon vagyunk túl. Őszintén mondhatom, hogy az ACB-be jutás a pályafutásom egyik – ha nem a – legnagyobb sikere.
Külön öröm számomra, hogy az évet komolyabb sérülés nélkül tudtam végigjátszani, így minden adott ahhoz, hogy egy igazán eredményes holtszezont építsek magamnak. Bízom benne, hogy jövőre újabb lépéseket tehetek előre, és tovább írhatom a karrierem következő fejezetét.
